„TÁNCOLOK MÍG ÉLEK, MERT TÁNC NÉLKÜL NINCS ÉLET!” TAVALY IS SZUPER NYÁRI TÁBORT RENDEZETT AZ TÁNCMŰVÉSZETÉRT ALAPÍTVÁNY
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017–2018. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdetett a hazai tematikus, tehetségterületekhez kapcsolódó táborok támogatására.
A Táncművészetért Alapítvány NTP-TÁB-18-0013 számú „Táncolok míg élek, mert tánc nélkül nincs élet!” – Tematikus társastánc tábor című nyertes pályázata keretében valósult meg nyári tematikus tánctáborunk 2018. augusztus 8 és 19 között két turnusban, két helyszínen, Szigetváron és Villányban.
A szakmai munkánkat a hazai versenytánc élet kiváló szakemberei segítették. A latin táncok területén Hidi Balázs és Kiss Violetta, a standard táncokban – mint már az elmúlt 10 évben mindig – Zsom Olivér és Vozár Boglárka.
A közös „edzések”, csapatjátékok és szabadidős játékok jó lehetőséget jelentettek arra, hogy a különböző tánciskolák, telephelyek táncosai megismerjék egymást, és a saját tanáraik mellett más táncpedagógusokat is. Az edzések között az aktív pihenésé, a szellemi, fizikai felfrissülésé volt a főszerep.
Ezt segítették a különböző sportversenyek, kézműves foglalkozások, szellemi vetélkedők, kirándulások, társasjátékok:
• zumba-aerobik,
• táncruha-divat, frizura és sminktanácsadás,
• verseny szimulációs gyakorlatok
• felfrissítő szabadidős programok: Szigetvári gyógyfürdő
• kulturális programok: pl: Szigetvári Vár, fegyverbemutató
A gyerekek sok új koreográfiát tanultak a napi 6 táncóra alatt, rengeteget fejlődött az állóképességük, mozgáskoordinációjuk, sok új technikai elemet, technikai újdonságot sajátítottak el.
A tábor zárásként megrendezett tematikus estek, játékos vetélkedők hangulata felejthetetlen emlékekké vált számunkra.